Bryan Reichhardt egy díjnyertes filmes, akit kulturális kapcsolatokról szóló történetek érdekelnek. A Képek egy hirosimai iskolaudvarból a harmadik egész estés dokumentumfilmje. Reichhardt jelenleg számos új projekten dolgozik a kultúra, béke és megbékélés témájában.
Sizumi Sigeto Manale egy japán táncos, előadóművész, koreográfus, rendező, író és filmproducer, aki Hirosimában született, és Oszakában nevelkedett. Munkáival számos díjat nyert, többek között a 2010-es Maryland állam Montgomery megyei a „Művészetek és a humán tudományok kiemelkedő művésze és tudósa” díjat és a televíziós ACE-díjat.
Számomra a hirosimai iskolások rajzai és kalligráfiája egy csoda bizonyítékai, melyek az emberi jóság egy újabb szintjét képviselik.
Először három, Hirosimából és Nagaszakiból származó hibakusa (atombomba-túlélő) társaságában láttam ezeket a rajzokat – Josio Szato (75 éves), Sotaro Kodama (76 éves) és Kazuhiro Josimura (65 éves). A Mindenszentek egyházban voltunk Washingtonban, 2006. augusztus 9-én.
A rajzokat gondosan eltávolították egy tiszta papír kartondobozból. Bár a penész és a nedvesség kissé megviselte őket, meglepő módon még 59 év után is tele voltak a hirosimai iskolások energiájával és lelkesedésével, akik készítették őket.
Rögtön tudtam, hogy ezeket a rajzokat meg kell őrizni ahhoz, hogy életben tartsuk nemcsak az alkotóik reményeit és álmait, hanem egy tragikus időszak történetét is, amelyet gyermekként megörökítettek. A restaurációt sürgősen el kellett kezdeni.
Amikor kivettem a rajzokat a dobozból, olyan színesek és elevenek voltak, mintha a gyerekek épp akkor fejezték volna be őket! Megdöbbentem, és nem találtam szavakat erre a csodára.
A rajzok az egyik hibakusát, Josio Szatót visszaemlékeztették a történtekre. Bár jelenleg Tokióban él, úgy mesélt gyerekkori emlékeiről és Hirosimáról, mintha még mindig ott lenne.
Aztán kérdések merültek fel. Mivel a rajzok 1947-ben készültek, azon tűnődtünk, hogy vajon tényleg virágoztak-e cseresznyefák Hirosimában, mint ahogy az a rajzon volt látható. Tényleg gyönyörű volt a város? Állt még a vidámpark?
A Honkava Általános Iskoláról készült 1947-es fotók lepusztult romokat, betört ablakokat és ajtókat mutattak. De a tanulók azt rajzolták le, amit a szívükkel láttak.
Egy másik hibakusára mély benyomást tettek a gyerekrajzok. A harmadik meg lefényképezte őket, hogy megőrizze az elevenségüket.
Mindenki számára inspiráló pillanat volt – mintha csak kincsre bukkantunk volna. Különösen japánként könnyű átérezni a gyerekek által kifejezett érzelmeket, és együtt érezni velük. De a rajzoknak sokkal egyetemesebb üzenetük van, egy konkrét nézőpontból, amely túllép konkrét helyeken.
Ez pedig a jelen generáció felelőssége, hogy megőrizzük az itt talált történelmet, és továbbadjuk a jövő nemzedékeinek. A rajzok restaurálásával és megőrzésével az amerikai állampolgárok és a washingtoni egyház híveinek kedvességét is elismerjük, akik 1947-ben az USA és Japán kapcsolatának legnehezebb időszakát élték át.
Egy dokumentumfilm tűnt a legjobb közvetítő eszköznek arra, hogy minél több emberrel megismertessük a rajzokat és a történetüket, valamint, hogy demonstráljuk a jelentőségüket a társadalom és a mai világ számára.
A film a rajzok készítőinek személyes beszámolóit mutatja be, akik iskolásként túlélték a hirosimai atomtámadást, valamint azt az empátiát, melyet e támadás váltott ki egy washingtoni egyház tagjaiból. Szerencsére 2007 telén a Mindenszentek unitárius egyház összeszedte a restauráláshoz szükséges összeget. Amikor hallottam az erőfeszítéseikről, úgy éreztem, hogy a saját gyerekeimnek is adtak a kedvességükből. Ez egy mélyen megindító történet, és a rajzok, melyeket az egyik legsúlyosabb ember által előidézett katasztrófa áldozatai készítettek, még ma is szólnak hozzánk.
A Képek egy hirosimai iskolaudvarból egy oktatási kezdeményezés, melynek célja, hogy bemutassa a gyerekeknek és a nagyközönségnek, hogyan lép túl az élet a testi és lelki megpróbáltatásokon. E tragikus történelmi epizód bemutatásával a film új nézőpontot nyújt a gyerekek számára saját életükről.
Reméljük, hogy aKépek egy Hirosimai iskolaudvarból című dokumentumfilm amerikai és japán közönségnek történő bemutatása által felelősségérzetet tudunk csepegtetni a történelem megőrzését illetően, hogy tanuljunk a múltból, és terjesszük a békét és harmóniát a világban.
– Sizumi Sigeto Manale
A Képek egy hirosimai iskolaudvarból című dokumentumfilm régi japán rajzokról szól, melyeket a Mindenszentek egyház egyik tagjának a szekrényében találtak Washingtonban, 1995-ben. Az egyház hívei felkutatják a rajzok drámai történetét, és megtudják, hogy 1947-ben készítették őket egy olyan iskola tanulói, amely kevesebb mint 1 kilométerre állt onnan, ahol felrobbant a világtörténelem első atombombája. A rajzok készítői, akik ma már a 70-es éveik végén járnak, visszaemlékeznek lerombolt városuk romjai között tengetett életükre és a rajzaikon keresztül megosztott reményre. A képeket helyreállították, és visszavitték Japánba, az alkotóikhoz. Ugyanabban az épületben rendeztek kiállítást belőlük, ahol készültek.
Üdvözli önt a Scientology Network Dokumentumfilm-bemutató műsora.
A Scientologyhoz alapvetően hozzátartozik egy rendkívüli méretű humanitárius küldetés, amely immár mintegy 200 országban van jelen. Ennek részei az emberi jogokra, az emberi józanságra, az írni-olvasni tudásra, az erkölcsösségre, a drogmegelőzésre és a katasztrófaelhárításra specializált programok.
Ezért a Scientology Network megjelenési lehetőséget biztosít olyan független filmkészítőknek, akik megkísérlik lefesteni egy jobb világ építését.
