Amikor elkezdtem dolgozni a filmen, nem láttam előre azt a rengeteg küzdelmet és örömöt, amelyben végül részünk volt, illetve a hihetetlen magasságokat és mélységeket, amelyeket bejártunk.
A projekt akkor indult útjára, amikor hallottam egy szomáliai tinédzser történetét, aki visszautasította, hogy csatlakozzon az Al-Qaedához kapcsolódó Al-Shababhoz, amiért nyilvános amputációval fizetett a nemzeti futballstadionban. Michelle Shephard munkája ezen a történeten tevékenységre sarkallta a Kanadában élő szomáliai közösséget, és erőfeszítéseiknek hála a fiú végül Norvégiában kapott menedéket. Nem tudtam kiverni ezt a történetet a fejemből, illetve azt a felismerést, hogy ez valószínűleg ugyanaz a stadion volt, ahová az amerikai katonák menekültek be A Sólyom végveszélyben című bestseller filmadaptációjában. A Mogadishu Stadion volt Szomália közkedvelt focicsapatának otthona, de ma már csak egy olyan nemzet háború tépázta szimbóluma, melyet régóta tartanak a legellenségesebb és legsikertelenebb országnak a világon. Fegyvertelen fiatal férfiakról akartam filmet készíteni, akik csak a háborút ismerik, de a békéről álmodnak, és arról, hogy hazai földön futballozzanak.
2013 nyarán találkoztam a szomáliai labdarúgó-szövetség elnökével Tahitin, a FIFA Strandlabdarúgó-világbajnokság alkalmából. Két hónappal később Nairobiba utaztam a film társproducerével és vágójával, Brian Bellinkoffal, hogy találkozzam a szomáliai focicsapattal, akik Közép- és Kelet-Afrika legrégebbi versenyén vettek részt. Ahogy elkezdtem megismerni a játékosokat, megdöbbentettek erőszakkal teli történeteik, melyek leginkább olyan rémálomnak hangzottak, melyet pozitív hozzáállással és hazájuk szeretetével kendőztek el.
Az első este kiosztottunk egy kérdőívet. Akkor találkoztunk Saadiqkal. Megkérdezte, hogy a barátja elmesélheti-e a történetét. Sosem felejtem el Sa’ad verítékező homlokát, amikor elmesélte, hogyan tartóztatta le az Al-Shabab, amiért zenét hallgatott. Mire véget ért az első meccs, tudtuk, hogy a filmet Saadiq és Sa’ad köré fogjuk építeni. Akkor még nem láttam előre, milyen nehéz is lesz lefilmezni a történetüket. Saadiq Nairobi zűrös környékén lakott, Sa’ad Mogadishuban, a zöld zónán kívül, a szomáliai labdarúgó-archívum pedig 2010-ben teljesen megsemmisült.
Küldtem Sa'adnak egy tabletet, Saadiq pedig kölcsönkért egy iPadet, és ezekkel készítettek videonaplókat. Pocsék telefonvonalon és szakadozó interneten keresztül próbáltuk tartani a kapcsolatot Facebookon, WhatsAppon és Skype-on, mielőtt Mogadishuba utaztam volna. 2014 augusztusának végén Saadiq megérkezett Amerikába, így hirtelen biztonságos körülmények között tudtunk beszélni, amennyit csak akartunk. Folytattuk a történetet Sa’addal szakadozó telefonhívásokon át, valamint nehéz körülmények között a forgatások helyszínén, Mogadishuban és Afgoyéban.
Remélem, hogy a film bepillantást nyújt a szomáliaiak küszködéssel teli életébe a terror földjén, ahol két bátor fiatal férfi azon dolgozik, hogy jobb jövőt teremtsen magának. Megtisztelő a bizalmuk, és hogy a barátaimnak és a családomnak hívhatom őket. E hosszú út végén mindannyian nyertünk valamit, amire soha nem számítottunk.
A film a túlélés, az emberi jogok és a sport ritka története, melyet Kenyában, Szomáliában és az Egyesült Államokban forgattak és készítettek. A történet két szomáliai barátról, Saadiqról és Sa’adról szól, akiket az a közös álom köt össze, hogy a futballon keresztül inspirálják honfitársaikat.
Saadiq és Sa’ad mindketten a szomáliai válogatottban játszottak, és mindig arról álmodoztak, hogy egy nap majd bekerülnek egy nagy európai vagy amerikai csapatba. És egészen varázslatos dolog történt.
Saadiq törvényes úton eljutott Amerikába, és beválasztották a 2016-os A10-es újonc csapatba a Saint Louis-i Egyetem csapatában elsőévesként elért teljesítményéért. A Missouri Atlétikai Klub Jack Buck Amatőr Sportoló díját is megkapta. Az SLU előtt az FC Dallas Akadémia csapatában játszott a texasi Friscóban, a 2014-15-ös szezonban.
Sa’ad, Saadiq barátja, a kenyai Elman FC-nél játszott 2015-ig, és kétszer is ő volt a liga legtöbb gólt szerző játékosa, 2013-ban pedig megnyerte a Szuperkupa-bajnokságot. Sa’ad 2015-ben jelentkezett az USA menekültprogramjába, és végül 2016-ban lépett be az USA-ba, ahol újra találkozott Saadiqkal. Reméli, hogy hivatásos karrierbe kezdhet.
Üdvözli önt a Scientology Network Dokumentumfilm-bemutató műsora.
A Scientologyhoz alapvetően hozzátartozik egy rendkívüli méretű humanitárius küldetés, amely immár mintegy 200 országban van jelen. Ennek részei az emberi jogokra, az emberi józanságra, az írni-olvasni tudásra, az erkölcsösségre, a drogmegelőzésre és a katasztrófaelhárításra specializált programok.
Ezért a Scientology Network megjelenési lehetőséget biztosít olyan független filmkészítőknek, akik megkísérlik lefesteni egy jobb világ építését.
