TG Herrington reklámok és videoklipek vágásával kezdte pályafutását olyan rendezők számára, mint David Fincher, Michael Bay és Michel Gondry. Utómunkálatokban szerzett tapasztalatát a rendezői székben használta ki, amikor a Nike, a Budweiser, a Toyota és más nemzetközi márkák számára forgatott reklámokat. 2011-ben Simon West rendező és munkatársa unszolására TG elvállalta A mestergyilkos című film vágását, amelyben Jason Statham játszotta a főszerepet. E nagyjátékfilmből nyert tapasztalata vezette el TG-t a dokumentumfilmek terén tett első kísérletéig. Ez volt a Mr. Okra, amelyet a Sundance és a Cannes-i Filmfesztiválok is műsorukra tűztek. Röviddel ezután Herrington lett az amerikai polgárháborúról szóló dráma, a Harc a szabadságért főproducere, melynek főszerepében Matthew McConaugheyt láthattuk. Herrington legújabb filmje, a Tubát Kubának, a New Orleans-i Preservation Hall Jazz Band utazását örökíti meg Kubába, ahol a dzsessz gyökereit igyekeznek felkutatni. A film a 2018-as SXSW Filmfesztiválon debütált, melyet követően még sok helyen vetítették. Herrington nemrég Paul McCartney rocklegenda számára írt és rendezett egy zenés videosorozatot „Come on to Me” címmel.
Nicelle Herrington egy szenvedélyes filmkészítő. Nagy örömét leli abban, ha egy projektet a kezdeti stádiumtól a befejezésig vihet. Munkássága során reklámkampányokat, zenés videókat és dokumentumfilmeket készített. Említésre méltó alkotásai között találjuk a Mr. Okra című rövidfilmet, amelyet a Sundance és a Cannes-i Filmfesztiválokon is bemutattak, valamint az egész estés dokumentumfilmet, a Tubát Kubának, amely az SXSW Filmfesztiválon vetítettek. Mindkét projekt New Orleans iránti szenvedélyéről tesz tanúságot. Nicelle Solange Knowlesszal is együtt dolgozott – ő volt a főproducere a „Please, Don’t Touch My Hair” és a „Cranes in the Sky” című többszörös díjnyertes videoklipeknek. A közelmúltban Nicelle három videoklipet készített a legendás Paul McCartneynak „Come on to Me” címmel. Nicelle a Nom de Guerre Films cégnél dolgozik fejlesztési igazgatóként, ahol annak a szenvedélyének él, hogy az általa kreált projektekkel összefogja az embereket.
A híres New Orleans-i Preservation Hall Jazz Band vezetője elhunyt édesapja álmát igyekszik beteljesíteni, és visszakövetni zenei gyökereiket Kubáig, hogy megtalálja azt az őslakos zenét, amelyből a New Orleans-i dzsessz született. A Tubát Kubának az emberi szellem diadalát ünnepli az egyetemes nyelven, a zenén keresztül.
Üdvözli önt a Scientology Network Dokumentumfilm-bemutató műsora.
A Scientologyhoz alapvetően hozzátartozik egy rendkívüli méretű humanitárius küldetés, amely immár mintegy 200 országban van jelen. Ennek részei az emberi jogokra, az emberi józanságra, az írni-olvasni tudásra, az erkölcsösségre, a drogmegelőzésre és a katasztrófaelhárításra specializált programok.
Ezért a Scientology Network megjelenési lehetőséget biztosít olyan független filmkészítőknek, akik megkísérlik lefesteni egy jobb világ építését.